Bemutatkozás

 

Feil József vagyok. 1958-ban születtem Budapesten. Születésem után Paksra kerültem és  nevelkedtem. Iskoláimat Pakson és Dunaújvárosban végeztem.

A fafaragás kamaszkorban, 14 évesen kezdett érdekelni. Érdeklődésem a magyar parasztság hétköznapjai, szokásai, hagyományai, vallása felé fordult. Tudásomat saját erőmből autodidakta módon fejlesztettem.

Az 1980-as években a Paksi Művelődési Központ keretein belül rajztechnikai és képzőművészeti tanfolyamon vettem részt, mely során technikai tudásom nagymértékben fejlődött.

2001-ben több tucatnyi zsűrizett szobor birtokában Fafaragó Népi Iparművész címet szereztem.

Alkotásaim közül kiemelkedik az a fakereszt, melyet a millennium alkalmából az országhatáron túl elhunyt magyar testvéreink emlékére állítottak Pakson a Kálvária temetőben; a dunakömődi Bottyán-sánc emlékére állított kopjafa, amely a Dunakömlőd határában elterülő Imsósi erdőben található; valamint a dunakömlődi faluház előtt álló Vak Bottyán szobor.

Büszkeséggel tölt el továbbá, hogy én készíthettem előző lakóhelyem, Dunakömlőd részére azokat az üdvözlő táblákat, melyeket az oda látogatók elsőként megpillantanak, amint betérnek a községbe.

Az utóbbi időkben tevékenységi köröm kibővült az úgynevezett ""Göbefa bútorok" gyártásával, melyeket tisztán fa alapanyagokból, csapolásos technikával készítek.

 

Kiállításaim eddigi helyszínei:

    • Környezetvédelmi Minisztérium (Budapest),
    • Paks,
    • Dunakömlőd,
    • Szekszárd,
    • Györköny,
    • Dunaújváros,
    • Őriszentpéter,
    • Plauen (Németország),
    • Dubai.